Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Mt 28,19

Az örökélet nem opcionális

Ebben a kijárási korlátozással terhes időben van idő töprengeni. Több napja azon gondolkodom, hogy a hívő emberek számára evidencia az örök élet, de hogy nem opcionális, az valahogy eszembe sem jutott.

Még ősszel a világmissziós ünnep alkalmával találkoztam először a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárával, Fábry Kornél atyával. Verbita atyák gyűrűjében pillantottam meg. Az első benyomás mindig meghatározó. Főleg akkor, ha valami váratlan felismerést tesz az ember.

Jött felém egy férfi, akinek arckifejezése magabiztosságot és ugyanakkor végtelen nyugalmat árasztott. Nem egy főnök, egy vezető ellentmondást nem tűrő határozottsága, hanem valami nem evilági, hitből fakadó békével vegyes elhivatottság ült az arcán.

Elcsodálkoztam.

Eszembe jutottak rég volt általános iskolai éveim, amikor kipirult arccal siettem a templomba a hajnali 6 órai misére, hogy idősebb ministráns híján én önthessem a kis üvegkancsókból a bort meg a vizet a felajánlás kelyhébe. Majd évekkel később a vasárnapi villamosozások az Alma Materbe, a kegyes atyákhoz a vasárnapi diákmisére, az énekkarba, ahol talán az országban először énekeltük gitár kísérettel a beat-misét. Valószínű, akkor volt utoljára olyan tiszta és földöntúli áhítattal átitatott az én tekintetem is.

De hagyjuk az emlékeket. Itt a Világmisszió Országos Ünnepén Kornél atya szavait hallgatom a hitről, a misszióról és az örökéletről. Hozzánk beszél. Őszintén, érthetően. Beszél arról, hogy meg szokta kérdezni a híveket, hogy szeretnének-e örökké élni? De mindig akad olyan, aki nem szeretne. Pedig az örökélet nem opcionális, nem választás kérdése. Mindannyian örökké élünk, csak nem mindegy, hogy hol és hogyan. Mosoly fut végig a hívek arcán.

Én pedig elgondolkozom, hogy miért csak most értettem meg, hogy nem lehet megúszni, nem lehet kívülállóként azt mondani, hogy életem során sokat hibáztam, szabados, bűnös életet éltem, inkább nem kérem az örök életet. Egyszerűbb talán az elején elgondolkodni a keskeny, rögös út lehetőségén és az örök boldogság felé venni az útirányt. De soha nincs késő. A változtatás, a választás lehetősége mindig a mi kezünkben van.

Seregély István