Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Mt 28,19

Fülöp-szigeteken jártunk

Amikor a COVID járványtól való félelem bizonytalan érzése átírja nyári terveinket, egy nem mindennapi utazást ajánlok a követőink és honlapunk iránt érdeklődőknek egy távoli földrészre.

Egy misszionárius papszentelése kapcsán utaztunk ki Manilába, de onnan tovább kalandozva sok mindennel megismerkedtünk. Utaztunk Jypnivel, megmásztuk a működő vulkánt, megismerkedtünk egy olyan alapítványi faluval, ahol a legszegényebbek kapnak otthont, iskolát és némi megélhetést.

Megismerkedésünkkor a Fülöp-szigetekről származó Elmer Hernandez egy mosolygós, csillogó szemű fiú volt, aki Magyarországra jött misszióba a verbita rendtartományba. Mint megtudtam Mindoró szigetéről egy szegény családból származik. Szülei csak úgy tudták biztosítani tanulmányait, hogy édesanyja elment Olaszországba dolgozni, édesapja pedig otthon igyekezett mindent megteremteni ahhoz, hogy a gyerekek iskolába járhassanak. Elmer mindenképp tovább akart tanulni, mérnök szeretett volna lenni. Nem volt a családban sem apáca, sem pap, de egy fiatal verbita atya nagy hatással volt rá. Olyannyira, hogy érettségi után úgy döntött, hogy belép a missziós rendbe és elmegy Manilába, a szemináriumba. Az első fogadalom letétele után kerül Tagaytayba a teológiára. Bár nem ismerte Magyarországot, úgy érezte, hogy valami különös érzés vezeti, hajtja, hogy missziós legyen ebben az országban.

Azt mondta, hogy amióta Magyarországon van rengeteg családot megismert és mindenki olyan szeretettel fogadta őt, mint ha haza ment volna. Ennél egy misszionáriusnak nem kell több. Ekkor fogalmazódott meg benne végérvényesen, hogy ez az ő hivatása, erre kapott meghívást.

Sokszor emlékezik vissza, arra is, hogy egy sporttáskával és egy strandpapucsban érkezett hozzánk október táján. De rövid időn belül mindene meglett, amire szüksége volt. Nem véletlen a tanítás, hogy „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét.” (Mt 10,9-10) Elmer életében ez pontosan így volt.

Nem véletlen, hogy amikor hazautazott a Fülöp-szigetekre papszentelésre, akkor ebbe a távoli országba 16 barát, lelki társ kísérte el Magyarországról. Sok rendtárs, családtag, rokon csodálkozott, hogy mi lehet az oka. Az ok pedig egyszerű. Az önzetlen, érdek nélküli szeretet, a már szinte testvéri ragaszkodás és a szemében csillogó öröm, ami csak azok szemében tudsz felfedezni, akik meggyőződéssel hisznek abban, hogy küldetésük van ezen földön és utat kell mutatniuk az örök világosság felé.